Élő karácsonyfák

Karácsonyi-betlehemi történet gyerekeknek és felnőtteknek

A három testvér, Tamás, Sára és Beni már megkapták idei első karácsonyi ajándékukat néhány nappal Szenteste előtt. Gergely és Mónika, a szülők, úgy döntöttek, hogy ebben az évben a gyerekek választhatják ki a karácsonyfát, ami majd a nappaliban áll - és nem az apa választ, mint egyébként. Ami pedig igazán különleges ebben, hogy a fát közvetlenül az erdőből hozhatják el. Mert az erdész, Márton bácsi, apa testvére. A bácsi pedig megígérte, hogy kivágja bármelyik fát, amelyiket a három testvér csak óhajtja, akkor is, ha az az egész erdő legszebb fája.
 

Az erdő bejáratánál két hatalmas lucfenyő köszönti a látogatókat.

A  fák közötti keresgélés
 

Eljött hát a nap, amikor a három gyerek, Tamás, Sára és Beni, Márton bácsikájukkal és annak kutyájával Lüszivel elindultak az erdőbe. Odaérve Sára és Beni máris megrohamozták a legközelebbi telepet, ahol a fák sok éve egymáshoz nagyon közel lettek ültetve, majd kis kerítéssel vették őket körül, mert az a terv velük, hogy majd egyszer karácsonyfák lesznek. Azonban Tamás, a harmadik a körben, egész nap töprengőbb, mint egyébként, és úgy tűnik, nincs ma olyan jól, amit két testvére azonban nem vesz észre.

Sára és Beni már megvizsgáltak néhány nappali magasságú fát, néhányszor körüljárták őket, majd mindketten egy jó nagyra nőtt fára mutatnak a telep szélén: - Ezt a fát akarjuk! - kiált Sára és Beni örömtől ragyogó szemekkel. Azonban Tamás habozik: - Hát, nem tudom.
- Szét akarsz még nézni? - kérdezi őt Márton, az erdész. Azonban Tamásnak nincs kedve keresgélni. Úgy tűnik egész nap foglalkoztatta őt legbelül valami, de még senkivel nem beszélt róla. Most már azonban gondolatait nem tudja többé magában tartani: - Ez a szép fa haldokolni fog, ha kivágjuk. - fejezi ki ellenvetését. Két testvérét kijelentése ugyancsak bosszantja, és Márton bácsi is meglepetten áll.

Karácsony után a fenyők elsárgulnak, a levelek lehullanak 
 

- Micsoda? Haldokló fa? Ez így természetes. - vág vissza Beni.
Sára kiegészíti: - Karácsonyig és utána is még egy ideig nagyon erősnek és egészségeseknek tűnnek.
- De januárban vége, ha most kivágjuk, és magunkkal visszük, akkor meg fog halni. - válaszolja Tamás, és megjegyzése még nagyobb elképedést vált ki.   
- Hát, igen. - gondolkodik Márton bácsi, akinek jó szíve van, és akit minden gyerek szeret. - Annyira nem téved fivéretek. A fa viszonylag hamar meghal, miután kivágják. Mert ha vége a karácsonyi ünnepnek, akkor többé nincs szükség rá. Mivel pedig már nincsenek gyökerei, a tűlevelek megsárgulnak és lehullanak. A fát akkor még el lehet tüzelni, ha az ember nem akarja kidobni. Akkor szép meleg tábortűz lehet. Én néha így csináltam.

Kidobni? Elégetni? A szép karácsonyfát? Ilyesmikre Sára eddig egyáltalán nem gondolt. Most már ő is kételkedni kezd:
- Fáj a fának, ha kivágják? - kérdezi Sára bácsikáját, az erdészt.
A bácsi röviden elgondolkozik: 
- Ugyan erdész vagyok, de őszintén szólva, ezt nem tudom.
Majd egy kissé erőteljesebb hangon folytatja:
- Mindenesetre még egyetlen fát sem hallottam jajgatni. Mert fa, és nem ember vagy állat, hogy szóljon, ha fáj neki valami.
Ahogy a bácsi ezt mondta, Tamás nagyon nyugtalan lett, és elmondta, hogy mit gondol erről:
- Viszont nekem van otthon egy könyvem. Abban az áll, hogy a fák tudnak kiáltani, és hogy azok a fák, melyeket kivágnak, fájdalmat éreznek, és hogy a fák, melyeket kivágtak, haldokló fák.
- Én ilyesmit még nem olvastam. - válaszolja Beni.
Azonban Tamás nem hagyja magát megzavarni:
- De én ezt nem csak olvastam. Láttam is. Láttam, ahogy kivágták a nagy fát a falu elején. Akkor, amikor ki akarták szélesíteni az utat. És akkor ellenőriztem, hogy úgy van-e a dolog. Mert tudni akartam, hogy a fa tényleg jajgat-e. És azt hiszem, igen. Amikor kidőlt a fa, teljesen koncentráltam rá, és hallottam.
 Mindannyian vettek néhány mély lélegzetet, mire Beni nagy nehezen újra megszólalt:
- Kedves Tamás, ezt én egyáltalán nem tudom elképzelni. Csak a reccsenés volt, ahogy a fa eldőlt, az ágak roppantak. És ez így természetes, amikor egy fa kidől. Van egy nagy "csatt", és a fa a földön van.
 

 A fa lelke, lénye
 

- Én ezt nem így gondolom. - ellenkezik Tamás. A könyvben az áll, hogy a fa lelke vagy lénye jajgat, amikor kivágják. És én próbáltam is hallani a fa lényét. Ezenkívül pedig ezt nem én találtam ki. Erre bölcs emberek már korábban rájöttek, és voltak köztük igazi indián törzsfőnökök is. Ők különösen jól ismerik a fákat.
- Hát igen, én ugyan nem vagyok indián törzsfőnök, - válaszol Márton bácsi, az erdész - de egy kicsit én is értek a fákhoz. És jól emlékszem arra a napra. Valóban nagy hatalmas tölgy volt az, amit akkor kivágtak. Tényleg kár a szép fáért. Nekem is nagyon fájt akkor. Milyen sok éven át növekedett ott, megörvendeztetett több nemzedéket, árnyékot és oxigént ajándékozott nekünk. Sok madár oda építette a fészkét. A fa idősebb volt, mint a falu legöregebb lakosai. - így beszél most az erdész a gyerekeknek. - Nem volt jó érzésem, ahogy a fa kidőlt. De hogy valóban jajgatott-e? Mit gondolsz Tamás, kiáltott a fa? Ha tényleg kiáltott, akkor azt erdészként tudnom kellett volna.

Tamás most örül neki, hogy bácsikája teljesen nyilvánvalóan komolyan veszi, és megpróbálja megmagyarázni a helyzetet:
- Olyan volt, mint egy kiáltás. De nem közvetlenül hallottam. Inkább éreztem. Értitek? Így áll a könyvben is, hogy jobban érezni, mint hallani. Egyedülálló hangulat volt a levegőben ...
És Tamás olyan élénken meséli élményét, hogy hideg rázza a többieket. 
- Hagyd abba Tamás, kérlek, hagyd abba! Lassan rémisztő itt! - vág közbe Sára. - Az a dolog a tölggyel már rég volt. De mi van akkor, ha egy karácsonyfát vágnak ki? Csak akkor akarok karácsonyfát, ha biztosan nem jajgat.
 
Dermedt csönd. - Nos, barátaim, - szólal meg brummogó hangon az erdész töprengő arccal - Az a kérdés: Mit csináljunk most? Magatokkal akarjátok vinni ezt a szép fát karácsonyra, vagy nem? Vagy mondjam azt a szüleiteknek, hogy Tamásnak hirtelen lelkiismeretfurdalása támadt, mert fákat hall jajgatni? Illetve fákat érez jajgatni? És Sára pedig csak akkor szeretné a fát, ha biztosan nem jajgat?
A gyerekek lehajtották fejüket, és egyikük sem válaszol a bácsi kérdésére. Így az erdész ismét Tamáshoz fordul: "Nos, azt gondolom, hogy törzsfőnökeid és bölcs öregeid valószínűleg egyáltalán nem ünneplik a karácsonyt. Talán más szokásaik vannak. De itt falun az emberek karácsonykor mindig egy fát visznek lakásaikba. És a templomban, hisz ti is tudjátok, mindig a legszebb és legnagyobb fa áll, amit a lelkész meg is köszön nekem minden évben. Így van ez nálunk. És így lesz idén is ..."
 

Lelkiismeretfurdalás és az erdő szellemei

- Igen - szakítja most félbe Sára - Minden évben ugyanaz. De egyáltalán nincs már kedvem kivágni a karácsonyfát. Mi van, ha igaz, hogy neki is fájni fog, mint a tölgynek, és Tamás ismét észreveszi, hogy a fa jajgat? Egyáltalán nem tetszik már itt nekem.
Sára könnyes szemekkel folytatta:
- Most akkor ismét apának kell hoznia a fát.
Tamás meglepve, hogy testvérét így eltalálták aggódó gondolatai, szinte megpróbál bocsánatot kérni:
- Nem hallottam egészen pontosan akkoriban, inkább éreztem, már mondtam. A könyvben is az áll: "A fák szólnak. Csak nagyon kell hallgatnod őket." De még gyakorolnom kell ezt, hogy pontosan halljam, Sára. Az ilyesmit gyakorolni kell, gyakorolni kell a hallást. Úgy értem, a karácsonyfa nem olyan nagy, mint akkoriban a tölgy. Talán halkabban is kiállt.

- Én nem hallok semmit. - mormolja Beni. A fa csak fa. De ha Tamás ilyen könyveket olvas, akkor nem csoda. Talán karácsonykor még kísértetek is megjelennek nálunk, hú hú hú, az erdő szellemeinek átka.
Most néhány pillanatra kellemetlen csend honol. Sára most már tényleg a sírás szélén van, Márton bácsi pedig ősz hajába túr. Majd pont Beni töri meg a csendet, és egyszerűen azt mondja:                                                     
- Igazából én se szeretném kivágni a fát. Azt gondolom teljesen őszintén és könyvek nélkül, hogy a fák tényleg jobban illenek az erdőbe, mint a nappaliba. Így gondolom praktikusan. Teljesen természetesen.
- Szavainak pedig világos bólintással ad nyomatékot. 
Ebben a pillanatban Lüszi, az erdész kutyája, elkezd hangosan ugatni, pedig eddig egész idő alatt nyugodtan feküdt a földön. 
- Látjátok, Lüszi sem akarja, hogy kivágjuk a fát.- mondja Sára láthatóan megkönnyebbülve, és ismét elkezd mosolyogni.   
- Most azt akarod mondani, hogy te is egy ilyen művész vagy? - ámuldozik Beni, majd egy kicsit szemtelenebbre veszi a formát. - Tamás a fákat hallja kiáltani, te pedig most azt mondod, hogy mit ugat a kutya. Ehhez nincs mit fűznöm.
- Az állatoknál sokkal könnyebb megállapítani, hogy mit akarnak, mint a fáknál - magyarázza Sára, Márton erdész pedig felsóhajt:
- Látom már: Szüleitek örömet akartak nektek okozni azzal, hogy idén ti választhatjátok ki a karácsonyfát, ti pedig nem akartok többé fát. Mit mondunk most Gergőnek és Mónikának? Hogy gyermekeik forradalmárok és az idén a karácsonyt teljesen fa nélkül akarják ünnepelni?
 

A gyerekek tervet változtatnak

- De hát miért? Itt több száz, több ezer fa van! - mondja Beni, és a sok fára mutat, melyek körülöttük állnak. - Ünnepljük a karácsonyt itt kint meleg forralt borral, és rejtsük el az ajándékokat a hóban.
A többiek kissé meghökkenve bólintanak, egymásra néznek, és nem biztosak benne, hogy mennyire komoly ez a javaslat. Ezt láthatóan Beni sem tudja. Vállat von és halkan azt mondja:
- Ez csak javaslat.
Rövid hallgatás. Sára töri meg a jeget: 
- Mit néztek így? Ez remek ötlet. Több ezer fával ünnepelünk! - és szélesre tárta karjait. - A fa pedig, amit kiválasztottunk, életben marad, és jövő karácsonykor megint eljövünk, meglátogatjuk, és megnézzük, mennyit nőtt.
- Pontosan. - jegyzi meg Beni egy kissé huncutul: - A favágók elől mentettük meg, hacsak Márton bácsi ki nem vágja valaki másnak.

"Több száz, több ezer fa!"

E szavak hallatán Tamás ismét nagyon elkomolyodik és hozzáteszi:
- Ez valóban nem jó szokás. Miközben a karácsonyfa lassan meghal a szobában, az emberek ünneplik a boldog karácsonyt és ájtatos dalokat énekelnek  ...
- Van  még egy ötletem! - vág közbe Sári. - Ha már kiválasztottunk egy fát, akkor díszítsük fel! Ne a nappaliban, hanem itt kint, az erdőben. És idehozzuk az ajándékokat is.
- Lüszi majd vigyáz, hogy az ajándékokat senki ne lopja el. - mondja Beni és a kutyára mutat, aki ismét ugat, és még mindig nem lehet biztosan tudni, hogy mit mond Beni viccből és mit gondol komolyan. De érezni lelkesedését is:
- Tehát emberek, csináljátok, ahogy gondoljátok, én benne vagyok.

Egy egészen másfajta karácsonyi ünnep
 

Márton bácsi még mindig kissé hitetlenkedve néz, amikor Sára egyszercsak kézen fogja, és halkan, hízelegve megkérdezi:
- Márton bácsi, szabad? Meg kell engedned nekünk.
A bácsi még mindig hitetlenkedve, de jóindulatúan rázza a fejét, és azt mondja:
- Hát lássuk, mit szólnak szüleitek. Nekik kell engedélyt adni, nem nekem. De én csak akkor egyezem bele, ha nem lesz lárma. Jól tudjátok, hogy az erdő az állatok otthona. Ők pedig megérdemlik a legnagyobb megbecsülést.
Márton erdész e szavakat lassan mondja, nyomatékosan és tudatosan. Mert ő az egyetlen erdész közel s távol, és ezt is el kell itt mondani, aki régóta síkra száll azért, hogy az állatokra a jövőben ne lehessen vadászni. Karácsonykor feleségével már sok éve nem eszik lelőtt vagy levágott állatot. Egy ideje pedig már egyáltalán nem eszik húst és kolbászt, mivel szereti az állatokat, és ezért nem szeretné, hogy miatta állatokat öljenek. Ezt így magyarázta a gyerekeknek is, amikor egyszer korábban rákérdeztek erre.

Így valóban minden másképp történt, mint ahogy eredetileg tervezték. Hogy mit történt ezután, azt gyorsan el lehet mesélni:
Gergely papát és Mónika mamát magával ragadta a gyerekek ötlete. Így a családi tanács együtt és egyöntetűen megszavazta, hogy Szentestén útra kelnek Márton bácsihoz, az erdészhez és vele az élő karácsonyfához mennek ahelyett, hogy egy kivágott fát állítsanak a nappaliba, ami azután meghal ott. De ez még nem minden. Valami még meglepőbb történik hamarosan.

De először is a Szenteste terv szerint halad. A család alighogy elhagyja a házat, szembe jönnek velük a szomszéd ház gyermekei.
- Már a templomba mentek? - kérdezi egyikük és az órájára néz. - Túl korán ott lesztek.   
- Nem, egyáltalán nem. Nem megyünk oda. - lelkendezik Tamás. - Az élő karácsonyfákhoz megyünk az erdőbe, nem pedig a nagy haldokló fához a templomba.
- Vagy úgy, Tamás megint a természetről szóló könyveiből mesél nekünk. - mondja az egyik szomszéd gyerek huncutul. 
- Az erdőbe megyünk, ott ajándékozunk. - magyarázza Mónika anyuka egész halkan és óvatosan úgy, mintha félne egy kicsit, hogy még valaki észreveheti ezt. Nem is sejti, hogy mit vált ki ezzel a két szomszéd gyereknél.
- Ó, ez nagyszerű! - kiáltanak fel hirtelen a gyerekek. - Hogy csináljátok pontosan? Az erdőben kapjátok meg az ajándékokat?

„Az erdőbe megyünk, ott ajándékozunk."

A betlehemi istállóban sem volt haldokló fa
 

Gyorsan elmesélem, hogyan folytatódik a történet. A két szomszéd gyereket is magával ragadta az ötlet, és Tamásnak, Sárának, Beninek, valamint szüleiknek nem volt ellenükre, hogy nagyobb körben töltsék a karácsonyt. Csak a két gyerek szülei miatt nem fog ez menni, gondolják, hiszen már mindent másképp szerveztek. Azonkívül Szenteste mindig templomba mennek a hagyomány szerint, ami szintén probléma lehet. De ez öt gyerek gyorsan tervet kovácsol. Mivel a szomszéd szülők különösen Jézus 2000 évvel ezelőtti születéséről szeretnek megemlékezni, és mivel szívesen olvasnak a Bibliából, így megbízzák Tamást, hogy gondoljon ki valamit, mert ő a legjártasabb a dologban.
- Nem probléma. - mondja Tamás. - A mi ügyünkben minden összeáll: Jézus egy istállóban, az állatok között jött világra. Ott sem voltak haldokló fák, melyeket valaki kivágott, és az istállóba tett. Ott is hideg volt, mint nálunk az erdőben. És az erdőben ott vannak az állatok, mint Jézusnál az istállóban. És ami az akkori pásztorokat illeti, ők is a szabad ég alatt éltek. És végülis a királyok sem egy nappaliba vitték ajándékaikat.

És így a karácsonyi csoda kezdetét veszi ...

De a gyerekeknek legnagyobb meglepetésükre nem kell nagy munkát fektetniük a szülők meggyőzésébe, mert a szomszéd szülőknek sincsenek olyan merev és hagyományos elképzeléseik arról, hogyan is kell kinéznie a karácsonynak, mint ahogy azt várták. És így a karácsonyi csoda kezdetét veszi, és valami olyasmi történik, amit ebben a faluban nem is tartottak lehetségesnek.

Tehát öt gyerek és hat felnőtt, mert jön még Márton erdész és a felesége is, akik a Szentestét nem egy nagy haldokló fa körül töltik a templomban vagy a nappaliban. Hanem felkeresnek egy élő karácsonyfát az erdőben, és ott ünneplik az erdei karácsonyt.
Az egyik fán, melyet Sára, Beni és Tamás választott ki, karácsonyi gyertyák égnek, és néhány piros gömb, valamint színes szalagok. Ő tehát a családok élő karácsonyfája, és továbbra is mélyen a földben gyökerezhet. A fa lábánál pedig ott vannak az ajándékok a gyerekeknek, melyeket a szülők odahordtak nagy táskákban. Körben mindenhol égő, sercegő fáklyák rejlenek a hóban, melyek megvilágítják az erdőben lévő élő karácsonyfákat - hiszen mindannyian karácsonyfák lettek ezen az estén.

Boldog karácsony néhány állatnak is 

De az erdő állatairól sem feledkeznek meg ezen az estén. A madaraknak kukoricagombócot lógatnak a fákra. És még ha a nagyobb állatok etetése tilos is, és csak a vadászok számára engedélyezett, a gyerekek almát hoznak az állatoknak a barátság jeleként. Sejtik, hogy éppen a nagy állatok nagyon szenvednek a hideg évszakban. Az éhes állatokat sokszor lelövik, amikor bizalomteljesen közelednek a vadászok etetőihez. A biztonság kedvéért Márton bácsinak nem szólnak az almákról, hogy ne legyen baja belőle.  

Mielőtt a gyerekek végül elkezdenék kicsomagolni saját ajándékaikat, a szomszéd anyuka egy ismert dalt játszik gitáron, hogy közösen elénekeljék. Márton bácsi pedig ügyel arra, hogy mindenki szépen énekeljen és ne túl hangosan. Ha már ezen a "szent estén" megzavarják az állatok nyugalmát, akkor legalább szép legyen az ének, és ne hamis.  

 A gyerekek sejtik, hogy különösen a nagy állatok nagyon szenvednek a hideg évszakban, és sajnos az éhes állatokat sokszor lelövik.

A fák szólnak
 

Végre ajándékozás. Miközben nagy az öröm, sok a beszélgetés, illetve néhányan még az ajándékokkal foglalatoskodnak, Beni elgondolkodva vizsgálgatja a feldíszített fát, és testvérére pillant.
- Na, Tamás, mint mond most ez a fa?
- Köszönöm. Azt mondja: köszönöm. - szól a tömör válasz.
- Rendben. - válaszol Beni. - Most én is megpróbálok hallani.

Rövid szünet után azt kérdezi Tamás: 
- És? Mit hallasz?
Beni összeszorítja az ajkát, majd azt mondja: 
- Azt hiszem, a fa azt mondja: Én is szeretnék ajándékot.
- De - így Tamás - már van neki: a gömbök, a gyertyák, a szalagok ...
- Azoknak semmi közük a fához. - válaszolja Beni. - Az inkább az embereknek van, hogy ünnepélyesebb legyen a hely. Faként azt mondanám: Nem kaphatnék egy kis tápanyagot? Én és a körülöttem lévő barátaim.
Erre Beni szívből elkezd nevetni saját gondolatain, mielőtt tovább beszélne:
- Te, Tamás, ez nem vicc. Komolyan gondolom. Megkérdezem Márton bácsit, mit gondol erről.
Sára számára, aki szintén idejött, már világos a helyzet, azt mondja:
- Logikus, hogy a fa megköszöni, hogy itt maradhatott, és hogy örülne a tápanyagnak. Ugyanígy van ez a szobanövényeimmel is.

És így a két család gyermekeikkel és Márton bácsival valamint feleségével olyan Szentestét tartanak, mely még sokáig ajándék lesz számunkra bensőjükben. Ezenkívül Márton erdésznek még azt is sikerült elérnie, hogy végül a két nagy család körében az erdészházban nem kerül állat terítékre, hanem ízletes karácsonyi menü sült zöldségekkel és más ínyencségekkel. Végülis Máriának és Józsefnek is biztosan ellenére lett volna, ha egyetlen állatot is levágnak a betlehemi istálló állatai közül.
Még néhány hét múlva is azt mondta az erdész kollégájának:  
- Ez volt az eddigi legszebb karácsonyom. Ha azóta az erdőbe megyek, mindig arra gondolok, amire a gyerekek tanítottak akkor:
"A fák szólnak. Csak nagyon kell figyelni, hogy meghalljuk őket."

Link:
 A Szabad Szellem